Nincs is kellemesebb az év ezen szakaszában, mint a kertünkben vagy éppen az erkélyünkön ülve élvezni az enyhe nyári estéket. Érdemes azonban még időben átgondolni, hogy vajon megfelelő állapotban vannak-e a kerti bútoraink, ha pedig felújításra, festésre szorulnak, minél előbb megkeresni a legmegfelelőbb metódust és szolgáltatót erre.
Ezért érdemes a porfestést választani a fém bútorok kezelése során
A legtöbb kerti bútort szabadtéren tároljuk az év jelentős részében, így a festésük során olyan eljárást kell alkalmazni, mellyel tartós eredmény érhető el. A szinterezés pont ilyen metódus. A köznyelvben porfestésnek, porszórásnak is nevezett folyamat során a műanyag festék száraz por formájában kerül fel a megtisztított, előkezelt fém felületekre, ahol egyenletesen megtapad, majd a kemencében történő beégetés után tartós, rugalmas, hőálló bevonatként marad meg a felületen. Az így létrehozott festékréteg nemcsak a szélsőséges időjárási körülményeknek áll ellen, hanem az UV-sugárzásnak is, így ha ezt az eljárást alkalmazzuk, nem kell attól tartanunk, hogy az intenzív nyári napfény kárt tesz a frissen festett bútorokban. A szinterezés másik nagy előnye, hogy alapanyag-veszteség nélkül valósítható meg, így rendkívül gazdaságos, ráadásul mivel a folyamat zárt munkatérben és oldószer felhasználása nélkül zajlik – így nem történik közvetlen károsanyag-kibocsátás –, a porfestés környezetbarát megoldásnak számít.
Szinterezés és felületkezelés professzionálisan
Több mint 100 éves múltra visszatekintő családi vállalkozásunk 2 évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik fém tárgyak felületkezelése terén. Szinterező üzemünkben magas minőségű, svájci gyártású eszközökkel dolgozunk. Polcainkon megtalálhatók a RAL színskála legdivatosabb árnyalatai, de partnereink kérésére a rendszer bármely színét be tudjuk szerezni. Kérd ajánlatunkat kerti bútoraid felújítására, szinterezésére!